A blog címe onnét ered, hogy néhány éve, mikor épp volt barátom, elkezdtem felemelni a kanapét, hogy odébb tegyem. Erre elképedve pattant fel, miért nem szóltam neki, kivéve a kezemből a nálam 10szer nagyobb bútordarabot és csak ennyit mondott:
- Ancsika! ÉN emelem.
Sajnos ha egy nő sok időt tölt egyedül - kiváltképp ha a családjában sem volt klasszikus férfi minta - akkor egyszerűen hozzászokik, hogy mindent maga csinál. Akaratlanul is elvéve a férfiaktól a lehetőségét annak, hogy erősek és védelmezők legyenek.
Modern, önálló nő vagyok, de hiszek a klasszikus szereposztásban és rettenetesen jól is esik, ha részem van benne. Nagyon sajnálom, hogy egyszerűen kikopott, vagy be sem került az identitásom eszköztárába a "női szerep". Félreértés ne essék, nem szeretném lecserélni a mostaniakat, inkább bővíteném. Hiszen nőként - pontosabban emberként - az élet mindenhez ad lehetőséget, helyzetet.
