Ezeket a gondolataimat a lenti idézet kapcsán fogalmaztam meg. Én nem kaptam vallásos nevelést. Mindig is racionális és kiváncsi voltam, sokat olvastam. Mégis egész fiatal koromban titkon reméltem, hogy történik valami ami meggyőz, vagy egyszerűen csak egy nap hittel ébredek - mindenesetre úgy…

Hiába tudjuk biztosan már, hogy mi az utunk célja, az utat akkor is végig kell járni.

Az utóbbi hónapokban - mondjuk azt hiszem egy élet után - elkezdtem elengedni dolgokat. Egyszercsak beütött, amit már régebben megfogalmaztam, hogy annyi szarral vettem körbe magam, hogy folyton úgy érzem mindenem megvan, ezért nem lépek azok felé a dolgok felé amikre VALÓJÁBAN vágyom és szükségem…

Nem tudsz másnak erőt adni, amíg ahhoz nem vagy elég erős, hogy magadat felemeld. . Addig nem az ő valódi szükséglete határozza meg a segítségedet, hanem az, ahogy az ő tükrében látni szeretnéd magad. Ha elég erős vagy, hogy magad felemeld, nincs már szükséged kedves tükörképre és távolabb tudsz…

Most, hogy "kapuzárási pánikom" van, egyszercsak megfogalmazódott az is, hogy életem (eddigi) leghangsúlyosabb időszaka valahogy 16-30 éves korom közt volt. Ezt úgy kell érteni, hogy nem csak akkor történt nagyon sok igazán izgi dolog az életemben, de akkor még sok dolog történt először az…

A múlt héten sikerült kimondanom valamit - "felvállalnom magam előtt" - azt, hogy fukar vagyok a dícsérő szavakkal. Illetve amikor dícsérek, gondosan ügyelek, hogy minnél személytelenebb és elkentebb legyen, például nem egy konkrét dologért dícsérek, vagy úgy, hogy abban ne legyen benne, hogy nekem…

Már én is gyanakodtam, hogy túlságosan belelovalltam magam a férfiak hibáztatásába. Aztán az egyik zárt fészbúk csoportban valaki mesélte, hogy egy 50-es pasas azt találta mondani neki, nem ismerkedik 40+-os nőkkel, mert "ráncos az arcuk mikor nevetnek". Elszabadult az üzenőfal és ehhez hasonló…

Bár már tavaly is a látómezőmbe került, akkor más módját választottam az évem rendezésének. Lehet, hogy ez is korral jár, vagy csak a mostani megkésett magyar new age hullám következménye, új szokás nálam. Mire eljön december vége, már tényleg semmi kedvem bulizni, sokkal jobban vágyom egy kis…

Ezt a posztot valahogy úgy kéne megírnom, hogy jól jöjjek ki belőle. Nem fog menni. Mindamellett, hogy a szingliség mennyi előnnyel jár, én is szeretnék kapcsolatot, igaz, nem minden áron. Tudom, hogy a megoldást csak magamban találom. Ezért amikor nem láttam hol rontom el elmentem terápiába meg…

Kb. 10 éve mentem először terápiába, mert nagyon megviselt anyám halála és 3 gyors egymást követő szakítás. Akkor is tudtam, hogy a pszichoterápia nem betegséget gyógyít. Nagyon örülök, hogy elmentem, mert végre elkezdtem a közelembe engedni valamit, ami serdülő korom óta környékezett. Az…