Ezeket a gondolataimat a lenti idézet kapcsán fogalmaztam meg. Én nem kaptam vallásos nevelést. Mindig is racionális és kiváncsi voltam, sokat olvastam. Mégis egész fiatal koromban titkon reméltem, hogy történik valami ami meggyőz, vagy egyszerűen csak egy nap hittel ébredek - mindenesetre úgy…

Az utóbbi hónapokban - mondjuk azt hiszem egy élet után - elkezdtem elengedni dolgokat. Egyszercsak beütött, amit már régebben megfogalmaztam, hogy annyi szarral vettem körbe magam, hogy folyton úgy érzem mindenem megvan, ezért nem lépek azok felé a dolgok felé amikre VALÓJÁBAN vágyom és szükségem…

Nem tudsz másnak erőt adni, amíg ahhoz nem vagy elég erős, hogy magadat felemeld. . Addig nem az ő valódi szükséglete határozza meg a segítségedet, hanem az, ahogy az ő tükrében látni szeretnéd magad. Ha elég erős vagy, hogy magad felemeld, nincs már szükséged kedves tükörképre és távolabb tudsz…

A múlt héten sikerült kimondanom valamit - "felvállalnom magam előtt" - azt, hogy fukar vagyok a dícsérő szavakkal. Illetve amikor dícsérek, gondosan ügyelek, hogy minnél személytelenebb és elkentebb legyen, például nem egy konkrét dologért dícsérek, vagy úgy, hogy abban ne legyen benne, hogy nekem…