Van úgy, hogy dühös vagyok és ocsmányakat gondolok mindenkiről (aki épp szembe jön), meg olyan is, hogy úgy érzem, ott vagyok ahol a part szakad (nincs értelme az életemnek).

Csakhogy van úgy is, hogy alig hiszem el, ami épp megtörtént velem és bizonygatom mindenkinek (aki épp szembe jön), hogy a világ egy mágikus hely.

Mind a kettő én vagyok, pontosabban az én hangulataim egy-egy pillanatban. Szóval jó ha tudom, hogy a dolgoknak íve van, akárcsak a gondalataimnak és nem mindegy, hová teszem a hangsúlyt.