Idén nem csináltam adventi koszorút de még egy nyamvadt fenyőágat sem tettem keresztbe az ünnepért. Amúgy változó, hogy melyik évben mennyire teszem oda magam, bár áttekintve, egyre kevésbé, ami idén tetőzött - vagyis inkább fogott padlót. Mivel amúgy is ripityára van törve a szívem, inkább nem is kerestem, kihez lehetne elmenni karácsonyozni, tartottam tőle, hogy mások társoságában elbőgöm magam. Itthon voltam, olvastam, filmet néztem, rajzoltam, meditáltam meg átgondoltam az idei évemet, végül 26-án este elmentem Bori barátnőmmel ashtanga jógára.
Azthiszem ezzel a meditálok, jógázom-mal ki is merítem a szingli sztereotípiákat :D
Jó a szingliségben, hogy az embernek valóban sokkal több ideje jut önmagára...
Igaz, az így felszabaduló időt igyekszünk 0-ra csökkenteni "kötelezettséggel" vagy szociális élettel - a lényeg, hogy úgy érezzünk magunkat, szükség van ránk. Etekintetben szerencsés vagyok, vagy csak lusta. Szeretek hoszasan tűnődni a dolgok mibenlétéről, az élet értelméről - például a sajátoméról. Néha úgy érzem megtaláltam, többnyire úgy, hogy örökre elveszett.
A lényeg az, hogy vannak lehetőségeink, meg is örökítettem, milyen mennyei smoothieval leptem meg magam az imént, mert egy up-to-date csaj vagyok, akinek kellenek a vitaminok. Főleg a tegnapi ashtanga után: másfél óra négyütemű fekvőtámasz, ha cinikus akarok lenni. Most mindenem fáj. De visszatérve a pazar életemre:
Recept (egy rendes blogba ez is kell):
1 teljesen megbarnult banán,
egy marék fagyasztott áfonya,
kb fél pohár fagyasztott megy, amit forró vízzel leöntök, hogy lecsekkoljam van-e mag (mindig találok benne 1-2-őt)
1 db hámozott kivi
beleöntöm a meggyre öntött vizet is ami kihült, a maradék helyre pedig 100%os almalevet és valamilyen növényi tejet öntök.
A csilámport a születésnapomra kaptam és nem tettem a smoothieba!
et voilà
...ha valakinek imponálni akarok, teszek bele fűszereket amit találok itthon: pl. fahéjat, vaniliát, kurkumát, rózsavizet, mézet, gyömbért...
Sajnos 1 méterrel odébb viszont ez van a pulton:
Ez elég bosszantó. Hiába van az embernek eggyel több ideje, ha motivációja nincsen! Amúgy az ünnepek alatt csak virslit meg szendvicset ettem, hogy mélyebben átérezzem magányos karácsonyom tragikumát.
Jó hír az, hogy úgy tűnik, a nyomorultul levés raktáramat most kiürítettem. Előveszem az instant gondolataimat, amiktől elszorult a szívem: például mikor apukám megkérdezte, hogy 24-én mit csináltam, és kivel, mert azt hitte van valakim, akivel... (persze ő 86 éves, állandóan temeti magát, de mégis van csaja) - hiába teszem zárójelbe ezt a kis mondatfoszlányt, végtelenül nyomaszt. Az élet kontrasztjai nyomasztanak leginkább.
Nem, én itthon maradtam, egyedül. Mehettem volna hozzájuk, de ha nagyon őszinte akarok lenni, ott képtelen vagyok jól érezni magam. Elég megment kis brigád, egyikőjük sorsa tragikusabb mint a másiké, még az a maradék optimizmusom is elmenne... Vagy bejelentkezhetnék valamelyik baráti családhoz, ahogy már többször is tettem, ami általában elég kellemes, laza, ilyen sima vendégség hangulat szokott lenni - ezzel most az a bajom, hogy valószínűleg folyamatosan a könnyeimmel küzködnék, hogy megint csak vendég vagyok valahol, nem a saját otthonomban van a szeretet. Végezetül elmehetnék bulizni, a belvárosban több hely is nyitva van ilyenkor az intézményesített / modoros családi karácsony ellenzőinek nagy örömére.
Talán az egyetlen opciót hagytam ki, aminek értelme volt: keresni valamilyen karitatív teendőt, mint pl ételosztást. Mondanom sem kell ezt is kipróbáltam az egyik évben. Ennek értelme is van és tényleg feltölti az embert - mert akik jönnek, tényleg örömmel veszik, hogy gondoltunk rájuk.
Jönnek hajléktalanok, de ilyenkor egészen összekapják magukat, és tényleg örömmel fogyaztják a főztünket. Jönnek rászoruló családok, csillogó szemű gyerekekkel. Ezek a felnőttek többnyire nem kaptak olyan lehetőségeket, mint mi legtöbben - nem csak anyagiakra gondolok, de például arra a családi mintára,hogy hogyan kell beosztani a pénzt, hogyan lehet felkészülni az életre, mikor tanuljunk, dolgozzunk és vállaljunk gyereket... Aztán jönnek a kisnyugdíjasok, akiknek nincs senkije és az ilyen ételosztás nem csak meleg élelmet jelent, amire a morzsányi nyugdíjukból nem futja, hanem az emberi érdeklődés, befogadás élményét. Meglepetésként pedig érkezett egy külföldi lány, aki épp megérkezett egy délutáni repülővel, hogy magyar nagymamáját meglátogassa. Gurulós bőrönddel volt és nagyon éhes és nem volt neki zsenánt a hajléktalanokkal, rászorulókkal, nyugdíjasokkal és velünk enni a paprikáskrumplit 24-én délután a szállingózó hóesésben az utcán.
...apropó tudtad (tudta Ön) hogy nem etethetünk ám csak úgy házi ételekkel, úri hóbortból, vagy mert van több is mint elég? Nono! Vagy original csomagolású bolti terméket adhatunk, vagy egyészségügyileg ellenőrzött konyhán kell főzni. Hajnal barátnőm szervezte néhány éve ezt az etetést, és komoly gond volt december közepén olyan nagykonyhával rendelkező vendéglátóhelyet találni, aki 24-én lefőzött nekünk mindent (az általunk bevásárolt alapanyagokból), amit aztán a hely előtt az utcán osztottunk ki.
Szóval idén nem jártam utána, hol lehetnék hasznos, inkább a sebeimet nyalogattam, pedig most így leírva pont annyi szeretetet adtam volna magamnak ezzel, mint nekik - pont mint egy jó érzelmi kapcsolatban.
Neked hogy tellt a karácsony?!
