Most úgy érzem, ez a cím nagyon sok értelemben fekszik. Még a dalt ismerve is. Egyedül (is) az ember csak magát adhatja, illetve magamnak adok, magam adok másoknak.
Azt hiszem az elmúlt '10-en x' évben olyan szingli rutinra tettem szert, amit ideje kamatoztatnom.
Bár én sokáig nem gondoltam magam szinglinek, átmeneti dolognak gondoltam, de idővel be kellett látnom, meg kellet adnom magam: igenis egyedülálló vagyok, nem átmenetileg, hanem jelen pillanatban, ami lehet akár örökre is és csak ez számít.
Néha nagyon mélyre visz mert magamban keresem a hibát - bizonyára van is -, hiszen csak magamon tudok változtatni, de aztán mindig visszabillenek. Devalválhatom magam a végtelenségig, egyrészt nem old meg semmit, másrészt nem vagyok azért olyan szar ember/nő/csaj...
Tegnap olvastam egy cikket angolul, egy könyv kapcsán, arról, hogy az intelligens nők miért vannak egyedül.
Ezek a gondolatok hozták meg, hogy egy külön blogot indítsak arról, hogy érdemes 40-es nőként szinglinek/párkeresőnek lenni. Hogyan kűzdök meg a nehézségeivel, miből merítek energiát, erőt. Hogyan maradjak nyitott mégis egy lehetséges kapcsolatra. Miként gondoljak a családra, már búcsúzzam a saját gyermek gondolatától, vagy harcoljak a késői anyaság létjogosultságáért - egyáltalán én mit gondolok erről?
Most keresem még a megfelelő címet.
