Szia! Ez a téma nyomogatja az én gombjaimat is folyamatosan, éppen ezért írok erről.
Én úgy gondolom, hogy a "nőiség"-nek sok dimenziója van, nyilvánvalóan van biológiai/genetikai, azthiszem ezzel kb. rendben vagyunk.
A nem biológiai viszont egy hatalmas katyvasz.
Amit lehet úgy kezelni, hogy rajtunk kívül álló dolgok determinálják pl. a társadalom, civilizáció, élethelyzet, család, szűk környezet. Ebben az esetben valóban nagyon kiszolgáltatottá válunk, főleg ha él bennünk egy elképzelés arról, hogy milyennek kellene lennünk, amit pedig arra vezetünk vissza milyen körülmények kellenének ahhoz, hogy úgy reagálhassunk rá amilyen a gondolatainkban élő NŐ.
Én abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy bizonyos családi veszteségeim után ingatlannal rendelkezem.
Ezt a helyzetet, ha a fenti gondolatmenettel kezeltem volna, akkor valószínűleg megvállok ezektől, mert nem értettem hozzájuk és rettenetes fizikai teher időnként, máskor borzasztó jogi hercehurca, szintén máskor emberekkel való konfrontálódás úgy, hogy mindketten jól jöjjünk ki - szóval nem kifejezetten a fejemben élő női szerepek: kőműves, villanyszerelő, szobafestő, anyagmozgató, jogász, szóvivő, üzletkötő... Mindehelyett az eladásukból jól éltem volna rövid ideig bízva abban, hogy valami szerencse történik és valaki életem állását ajánlja fel mint dizájner, vagy biztosítja a stabilitást egy pasi. Utóbbiakat sokkal jobban el tudtam képzelni egy NŐ-nek.
Ehelyett a "JÓZAN PARASZTI ÉSZ"-re hallgatva (se nem nőként se nem férfiként) inkább vállaltam a kőműves-szobafestő-hobbyjogász-közösképviselő-gondnok-diplomata szerepet MERT VAN. Minden más csak remény és álom lett volna.
Ez sok éve történt és az összes ehhez fűződő tapasztalatom - amikor az alattam lakó halálosan megfenyegetett mert irreális félelmei voltak, amikor a Díjbeszedő másfél milliót akart rajtam behajtani, amikor a szobafestő 300ezret kért volna és inkább megcsináltam egymagam 2 hét alatt... - szóval mindenre úgy tekintettem, hogy éppen ez van és valami apróságot tanít magamról.
Most éppen dolgozom egy projekten és azon kaptam magam, hogy másfél órája rakok rendet a műhelyben - nem a sajátomban. Nem ezért vettek föl, hanem hogy speciális film kellékeket készítsek. De NŐként nekem igényem van a rendre, arra, hogy a környezetem olyan legyen mint a saját veteményeskertem, ahol tudom mit hová ültettem és látom az értékeit.
Azthiszem az a 15 évvel ezelőtti Ancsa számára átláthatatlan felelősség és káosz - ami egyben megélhetést is adott a szűkös időkben - megtanított arra, hogy a világom, a környezetem az én veteményeskertem és én KURVA ERŐS NŐ vagyok.
Mindaz amit korábban a nőkről gondoltam, az egy "gyönge és támogatásra szoruló nő" képe volt - ezt erősíti bennünk a média ez a női sztereotípia.
Én nem ilyen vagyok.
Mi nők sokfélék vagyunk, van akinek a gyöngeségében nyilvánul meg a nőisége és van akinek másban.
És igen, az erős nők olykor nehezebben találnak párt és ezt nagyon nehéz nem kritikaként megélni.
Noha lehet, hogy van ok kritikára, de a kapcsolat nem egy kiérdemelt jutalom a tökéletességünkért, teljesen tropa embereknek is vannak kapcsolataik...
Éppen ilyen gyakoriak azok a statisztikák is amik arról szólnak, hogy az egyedülállók boldogabbak mint a párban élők.
Igaz, hogy a szerető környezetnek pszichésen jó hatása van az emberre, de a párkapcsolat nem mindig egyenlő a szerető környezettel.
Megnyomott rajtam ez a téma egy gombot..
Mégpedig azt a gombot nyomta(d) meg, amin az a kérdés van ,hogyha egyedül álló nőként vagyok.
Sok éven át vagyok egyedülálló nőként és igen gyenge férfi mintával eleve, akkor kérdem én , hogy
hogy a fenébe érezhetném magam nőnek?
Nem toltak a seggem alá lakást ezer éve sok százezret össze kell h tudjak harácsolni havonta, albira,
vállalkozás fenntartásra, tanulásra továbbképzésre-most épp, otthon szerelek, súlyokat cipelek.
Eleve ahhoz h érvényesülj ebben a világban valósággal péniszt kell növeszteni.
Olyan szinten kell a harcos archetípusát felébreszteni magamban, hogy az bizony kioltja azt az életérzést, hogy Nő vagyok.
Meg ha az igaz, hogy egyedül ugyanolyan jól lehet lenni, mint párban ,akkor a statisztikák miért mutatják azt , hogy akik párban élnek boldogabbak, mint az egyedülállók?
Hogy van ez az egész?
Mitől tudnám nőnek érezni magam?
Szia "görcs", köszönöm a kommentet. Semmi esetre sem szeretnék bezáródni a mikrouniverzumomba.
Egészen biztos, hogy te jobban látod a férfi oldalt.
Ami az önismereti csoportokat illeti, tényleg sokkal több a nő. Mostanában a mozgás/tánc fókuszú csoportokban kicsit több pasi van, de még mindig kevesebb mint nő. Az is lehet, hogy ez a csoport terápiázós önmunka kicsit feminin dolog, a férfiak máshogy dolgoznak a megoldáson.
Ami viszont a fontosabb, hogy nagyon kíváncsi vagyok mi vinne közelebb bennünket - nőket és férfiakat is? Tehát például milyen impulzust hiányoltok a nők részéről?
(tudom, kritikát kaptok többet is a kelleténél)
"Az önismereti csoportok résztvevőinek kb. 80%-a nő, nem tudom a privát terápiában ez kiegyensúlyozódik-e...
Persze adok magamra... meg folyton tanulok is mert ilyen nyughatatlan a természetem. Ez valami női megfelelési kényszer, hogy próbáljuk tartani a minőséget?"
Véleményem szerint, amig ilyen csunya gender előítéleteid vannak - világosan ki ugyan nem mondva, de éreztetve, hogy a ffiak véleményed szerint fosnak bele az önismeretbe és nem adnak magukra, - addig nem annyira csoda ha nem érted mi és miért történik körülötted. No offense though and keep it solving.
Az optimista feminista
Én emelem
Én emelem
Utolsó kommentek:
Németh Annamária 2019.04.08. 22:49:48
Én úgy gondolom, hogy a "nőiség"-nek sok dimenziója van, nyilvánvalóan van biológiai/genetikai, azthiszem ezzel kb. rendben vagyunk.
A nem biológiai viszont egy hatalmas katyvasz.
Amit lehet úgy kezelni, hogy rajtunk kívül álló dolgok determinálják pl. a társadalom, civilizáció, élethelyzet, család, szűk környezet. Ebben az esetben valóban nagyon kiszolgáltatottá válunk, főleg ha él bennünk egy elképzelés arról, hogy milyennek kellene lennünk, amit pedig arra vezetünk vissza milyen körülmények kellenének ahhoz, hogy úgy reagálhassunk rá amilyen a gondolatainkban élő NŐ.
Én abban a "szerencsés" helyzetben vagyok, hogy bizonyos családi veszteségeim után ingatlannal rendelkezem.
Ezt a helyzetet, ha a fenti gondolatmenettel kezeltem volna, akkor valószínűleg megvállok ezektől, mert nem értettem hozzájuk és rettenetes fizikai teher időnként, máskor borzasztó jogi hercehurca, szintén máskor emberekkel való konfrontálódás úgy, hogy mindketten jól jöjjünk ki - szóval nem kifejezetten a fejemben élő női szerepek: kőműves, villanyszerelő, szobafestő, anyagmozgató, jogász, szóvivő, üzletkötő... Mindehelyett az eladásukból jól éltem volna rövid ideig bízva abban, hogy valami szerencse történik és valaki életem állását ajánlja fel mint dizájner, vagy biztosítja a stabilitást egy pasi. Utóbbiakat sokkal jobban el tudtam képzelni egy NŐ-nek.
Ehelyett a "JÓZAN PARASZTI ÉSZ"-re hallgatva (se nem nőként se nem férfiként) inkább vállaltam a kőműves-szobafestő-hobbyjogász-közösképviselő-gondnok-diplomata szerepet MERT VAN. Minden más csak remény és álom lett volna.
Ez sok éve történt és az összes ehhez fűződő tapasztalatom - amikor az alattam lakó halálosan megfenyegetett mert irreális félelmei voltak, amikor a Díjbeszedő másfél milliót akart rajtam behajtani, amikor a szobafestő 300ezret kért volna és inkább megcsináltam egymagam 2 hét alatt... - szóval mindenre úgy tekintettem, hogy éppen ez van és valami apróságot tanít magamról.
Most éppen dolgozom egy projekten és azon kaptam magam, hogy másfél órája rakok rendet a műhelyben - nem a sajátomban. Nem ezért vettek föl, hanem hogy speciális film kellékeket készítsek. De NŐként nekem igényem van a rendre, arra, hogy a környezetem olyan legyen mint a saját veteményeskertem, ahol tudom mit hová ültettem és látom az értékeit.
Azthiszem az a 15 évvel ezelőtti Ancsa számára átláthatatlan felelősség és káosz - ami egyben megélhetést is adott a szűkös időkben - megtanított arra, hogy a világom, a környezetem az én veteményeskertem és én KURVA ERŐS NŐ vagyok.
Mindaz amit korábban a nőkről gondoltam, az egy "gyönge és támogatásra szoruló nő" képe volt - ezt erősíti bennünk a média ez a női sztereotípia.
Én nem ilyen vagyok.
Mi nők sokfélék vagyunk, van akinek a gyöngeségében nyilvánul meg a nőisége és van akinek másban.
És igen, az erős nők olykor nehezebben találnak párt és ezt nagyon nehéz nem kritikaként megélni.
Noha lehet, hogy van ok kritikára, de a kapcsolat nem egy kiérdemelt jutalom a tökéletességünkért, teljesen tropa embereknek is vannak kapcsolataik...
Éppen ilyen gyakoriak azok a statisztikák is amik arról szólnak, hogy az egyedülállók boldogabbak mint a párban élők.
Igaz, hogy a szerető környezetnek pszichésen jó hatása van az emberre, de a párkapcsolat nem mindig egyenlő a szerető környezettel.
Bejegyzés: Én emelem
Maria Eross 2019.04.08. 21:57:50
Megnyomott rajtam ez a téma egy gombot..
Mégpedig azt a gombot nyomta(d) meg, amin az a kérdés van ,hogyha egyedül álló nőként vagyok.
Sok éven át vagyok egyedülálló nőként és igen gyenge férfi mintával eleve, akkor kérdem én , hogy
hogy a fenébe érezhetném magam nőnek?
Nem toltak a seggem alá lakást ezer éve sok százezret össze kell h tudjak harácsolni havonta, albira,
vállalkozás fenntartásra, tanulásra továbbképzésre-most épp, otthon szerelek, súlyokat cipelek.
Eleve ahhoz h érvényesülj ebben a világban valósággal péniszt kell növeszteni.
Olyan szinten kell a harcos archetípusát felébreszteni magamban, hogy az bizony kioltja azt az életérzést, hogy Nő vagyok.
Meg ha az igaz, hogy egyedül ugyanolyan jól lehet lenni, mint párban ,akkor a statisztikák miért mutatják azt , hogy akik párban élnek boldogabbak, mint az egyedülállók?
Hogy van ez az egész?
Mitől tudnám nőnek érezni magam?
Bejegyzés: Én emelem
Németh Annamária 2019.01.02. 22:15:01
Egészen biztos, hogy te jobban látod a férfi oldalt.
Ami az önismereti csoportokat illeti, tényleg sokkal több a nő. Mostanában a mozgás/tánc fókuszú csoportokban kicsit több pasi van, de még mindig kevesebb mint nő. Az is lehet, hogy ez a csoport terápiázós önmunka kicsit feminin dolog, a férfiak máshogy dolgoznak a megoldáson.
Ami viszont a fontosabb, hogy nagyon kíváncsi vagyok mi vinne közelebb bennünket - nőket és férfiakat is? Tehát például milyen impulzust hiányoltok a nők részéről?
(tudom, kritikát kaptok többet is a kelleténél)
Bejegyzés: Átmeneti állapot
görcs 2019.01.02. 21:49:55
Persze adok magamra... meg folyton tanulok is mert ilyen nyughatatlan a természetem. Ez valami női megfelelési kényszer, hogy próbáljuk tartani a minőséget?"
Véleményem szerint, amig ilyen csunya gender előítéleteid vannak - világosan ki ugyan nem mondva, de éreztetve, hogy a ffiak véleményed szerint fosnak bele az önismeretbe és nem adnak magukra, - addig nem annyira csoda ha nem érted mi és miért történik körülötted. No offense though and keep it solving.
Bejegyzés: Átmeneti állapot